2012. február 9., csütörtök

Idegenek

„Két dolog van a világon, amit rettenetesen utálok: az egyik a fajgyűlölet, a másik az idegenek.”
(a predátorokat különösen, de jó eséllyel vernék meg egy cukkolót is)


Szabályosan parázom az idegenektől. No nem azért húzom reszketve a fejemre éjszakánként a paplant, mert attól rettegek, hogy E.T.-koma bekopog a földszinti ablakomon, és megkér, hogy segítsek neki hazatelefonálni. Amitől kitör a frász-félsz, az biza idegen lények szerepeltetése regényben-novellában. George Lucas vagy akár Douglas Adams nem tartóztatta meg magát, de nekem fenntartásaim vannak a témával kapcsolatban. Egy raklapnyi okból kifolyólag.
A Star wars-féle minden sarkon egy idegen lény dekkol-típusú történetektől feláll a hátamon a szőr, és az első reakcióm, hogy vajon az író végiggondolta-e logikusan, hogy hány szempontot kéne megvizsgálni, mielőtt kötözködés nélkül beléphetnénk Jabba palotájába?
Tegyük fel, hogy viszketni kezd a kezem a billentyűzet felett és erőteljes, legyűrhetetlen késztetést érzek arra, hogy az unalmas homo sapiens sapiens még unalmasabb társadalmi közegéből kilépve szabadon ereszthessen a fantáziámat, és benépesítsem a Galaxist különféle idegen és színes kultúrákkal. Oké. Akkor lássuk csak:
Először ne felejtsem el – fel is írom a noteszembe, vagy a táblácskámra az íróasztalom felett, bár azon nem sok hely akad – hogy mink mostan sci-fit szeretnénk írni, és annak az összetételnek az első tagja a science – vagyis a tudományos – szót takarja. (Ezt elég sokan hajlamosak elfelejteni).
Mekkora az esély arra, hogy a Galaxisban nyüzsög az élet, és lépten-nyomom Alienekbe botolhatunk? Néhány szempontot mindenképpen meg kell nézni ahhoz, hogy szemlesütött szerénységgel kijelenthesse az ember, hogy amit épp befejezett, az azért nem csupán fi, hanem akad benne sci is.
Nem árt egy csipetnyi csillagászati ismeret a tarsolyban, ugyanis át kéne gondolni, hogy mennyire reális egy olyan univerzum ábrázolása, ahol majd’ minden bolygó kifejlett civilizációt dédelget a kebelén. Jobb, ha egyelőre nem álmodunk túl nagyot, hanem maradunk a mi galaxisunknál (ez igazából akkor szempont, ha az idegenek ütközésbe-kapcsolatba lépnek velünk).
Tejútrendszerünk 100-200 milliárd csillagot tartalmaz, tehát első blikkre iszonyatos mennyiségű lehetőségnek tűnik: akár ezer és ezer gázgömb egyik kísérőjén létrejöhetett az élet. Azonban ezeknek a csillagoknak a nagy része kiesik a rostán ilyen-olyan indokok miatt. A csillagok legtöbbje kettős vagy többes rendszer, ami igencsak megbolondíthatja egy bolygó pályáját, és nem túl szerencsés abból a szempontból sem, hogy a gravitációs játékuk során két vagy több csillag elég nagy részt seper tisztára maga körül az űrben, meg aztán kevesebb bolygóvá tömörüléshez szükséges anyag marad a rendszerben. Aztán ugye ott van a csillag kora, állapota, színképtípusa, ezek mind-mind meghatározó tulajdonságok, ha életre alkalmas égitesteket keresünk. Egy középkorú, sárga csillag a legideálisabb, főleg, ha egyke, vagy társcsillaga jó messze kering tőle.
Az értelmes élet előfordulási valószínűségét a legegyszerűbben az ún. Drake-képlet segítségével mutatják be:


Nc=N*fp.ne.fl.fi.fc.Lc/L* ahol

Nc az adott időpontban adott térrészen belül egyidejűleg létező, technikailag fejlett civilizációk száma
N* a kérdéses térrészen belül lévő csillagok száma
fp közülük a bolygórendszerrel rendelkezők aránya
ne a lakható bolygók átlagos száma egy-egy bolygórendszerben
fl közülük az életet hordozó bolygók aránya
fi közülük az értelmes lényeket hordozó bolygók aránya
fc közülük a technikai civilizációt hordozó bolygók aránya
Lc a technikai civilizációk átlagos élettartama
L*a csillagok átlagos élettartama (csak életük nyugodt, az élet szempontjából hasznosuló időszakát véve figyelembe).

Vagyis nem olyan könnyű feladat megtölteni Jabba tróntermét, ha figyelembe vesszük ezeket a dolgokat. Bár még így is szép számmal akad megfelelő égitest, megfelelő feltételekkel.
Akarjuk még az idegeneket abba a nyüves novellába-regénybe? Bizti? Jó, akkor akarjuk. Vannak további aggályok, nyavalygások a tarsolyomban.
Szóval azt beláttuk, hogy annyira számtalan idegen faj felvonultatása mégsem kelt olyan tudományosan megalapozott benyomást (pláne, hogy a SETI már évtizedek óta kigúvadt műszerszemekkel lesi az értelem rádiójeleit, és a pulzárok szerencsés felfedezésén kívül civilizációnak még a nyomait sem lelte).
Figyelembe veszem a rádiós-csendet, és a Drake-képletet. Maradjon egy-két idegen faj, vagy max. féltucat.
Most foglalkozzunk az elsővel, amit kiválasztottunk, és ez alapján lehet cseszegetni a többit is a későbbiek folyamán. A következő kérdésünk, hogy milyenek legyenek a mi idegeneink?
A novella-regény alapján az első fontos szempont, hogy vagy velünk együttműködni, vagy ütközni képes civilizációk legyenek, így rögvest kiszórhatjuk a tudattal rendelkező csillagködöket, mikroszkopikus vagy gigalényeket, antianyag-mumusokat, mert egy teljesen más jellegű életformánál nagy valószínűséggel a kapcsolatfelvétel sikere is eleve reménytelen lenne, nemhogy háborúzgassunk. (A mikroszkopikus lények leszállnak a Földre, és az egész bagázst felnyalja a tócsából egy kutya – ezt azt hiszem, a Galaxis útikalauz stopposoknak című örökbecsű vázolja fel, mint eseményt, de nem esküszöm meg rá)
Ha kommunikálni akarunk, akkor ne legyen túlfejlett (egy isteni szinten álló lénnyel valószínűleg csupán annyira tudnánk értekezni, mint velünk egy macska), de ne is barlanglakó, mert akkor a háborúskodásból szimpla vadászat lesz. Jaj, ez egyre földhözragadtabb végeredmény felé halad!
Pláne, hogy felrémlett bennem egy nagyon régen olvasott könyv, elnézést, amiért a szerzőjére nem emlékszem, de a címe Fantasztikus természetrajz volt, olyan nyolc-kilenc éves korom körül került a kezembe, és sajnos, már nincs a birtokomban. Ott az író nagyon szépen megmagyarázta, levezette, hogy logikusan miért a legoptimálisabb egy lénynek a szén alapú sejtekkel való rendelkezés, sőt, a négy láb, két szem-két fül kombó, és még rengeteg tulajdonság: ugyanis az evolúció optimálisan szelektál (pl. három végtag nem túl stabil, öt felesleges).
És itt most elszomorodtam. Felrémlik Spock, felrémlik Ford Prefect, aki gond nélkül elvegyült Angliában, és nem tetszik a dolog. Akkor mitől idegenek? (ezt a szintű hasonlóságot én nem fogadom el, a szén-alaptól, négy végtagtól-két szemtől függetlenül legyenek igenis mások azok az ők – mint pl. a kedves ellenségem idegenei, vagy akár a klasszikus kis szürke ufonauták, azok számomra okésak)
Ha külsőleg hasonlítanak, az egy dolog. A legnagyobb fejtörést számomra az értelem és a kultúra kérdése okozza.
Nem ismerünk idegen lényeket, csupán az emberi történelmet, mint értelem életútját. Nem hiszem, hogy itt annyi lehet az egyezés, mint az evolúciósan optimalizált formáknál. Az igazán nagy falat egy író számára meglátásom szerint egy idegen civilizáció szellemi-kulturális közegének, gondolkodásmódjának megálmodása. És itt aztán a földhözragadtság kifejezetten hátrány (mert akkor minek szerepelnek idegenek, ha nem azért, hogy egy egészen embertől független szempontot képviseljenek?) Én eddig egy röpke mellékszálon kívül nem is mertem belevágni ebbe a fába a fejszémet, halogatom a megmérettetést. Majd, ha érettebb, bátrabb leszek ahhoz, mert alaposan ki kell dolgozni (nem a külsőt, nem a technológiát), hanem a kultúrát-gondolkodásmódot magát.
Addig meg…
Parázok az idegenektől.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése