Gyűjtöttem (falfirkák)



Káin és Ábel úgy éltek, mint két testvér. Főleg Káin.
*
Az élet egy nagy fagylalt, csak tudni kell nyalni!!!
*
Apák napjára a fiamtól az anyák-napi ajándékok számláját kaptam.

*
Minden rosszat el tudok képzelni magamról, de hiába…

*
A győztes és a vesztes között nincs semmi különbség. Ugyanazt a levegőt szívják, ugyanazon a földön járnak, csak az egójuk a más.

*
A múlttal leginkább háttal lehet szembenézni.

Az előítéletet olykor az tartja életben, hogy harcolnak ellene.

*
A hazug kutyákat mikor érjük utol mi, sánta emberek?

*
Csak akarni kell, hogy sikerüljön, hogy ne sikerüljön.

*
Elegendő pénzem van egész hátralévő életemre. Feltéve, ha nem vásárolok semmit.

*
Az „Utazás az időben” szeminárium kezdete: tegnap 18 óra.

*
A sikerhez vezető út karbantartás miatt zárva.

Zavard össze a világot: mosolyogj hétfőn!

*
A szójáték olyan, mint amikor barlangban vagy: nehéz kitalálni…

*
Ha felveszem a fejhallgatót, miért nem a fejemet hallom?

*
Azért alakult ki az emberiség, mert sokkal könnyebb volt lejönni a fáról, mint fennmaradni.

*
Előfordulnak sérülések és halálesetek a boxban, de egyik sem súlyos.

*
Öngyilkossági ügyekben csak olyanoktól fogadok el tanácsot, akiknek már sikerült.

A felső tízezer tagja vagyok. A tizedik emeleten lakom.

*
A nagyhal bekapja a kishalat, a kishal meg bekaphatja a nagyhalét.

*
További magyar hangok: a, b, c, d…

*
„Ésszel él az ember” – mondta a kannibál.

*
Kérem, én nem vagyok néger, csak az édesapám, meg az édesanyám…

*
Az igazság odaát van. Tehát fáradjon át kérem…

Az életben annyi szép és jó dolog van. Sajnos, te nem tartozol közéjük.

*
Talpig becsületes! Afelett nem garantáljuk.

*
Az alkohol öl, butít, és gyomorba döntöm.

*
Egy szimpla mandulaműtét is veszélyes tud lenni, főleg, ha magadnak csinálod.

*
A hajhullást csak a padló állítja meg.

*
Már azt hittem, megtaláltam az ideálomat, de kiderült, hogy a tükör előtt állok.

*
Az aszfaltozók halmozottan kátrányos helyzetűek.

*
Ha azt akarom, hogy egyenesbe jöjjön az életem, miért kell jobbra fordulnia?

*
A hét minden napján írok egy ismerősömnek pár kedves sort. Ez nem a te napod, te köcsög!

*
Te részeg disznó! Tegnap összetörted a sörösüveget, és amikor mentem haza, összevagdosta a tenyeremet!

*
Ennek a könyvnek túl messze esik a hátlapja a címlapjától.

*
Ne igyál, amikor vezetsz! Egy bukkanónál még véletlenül kilötyögtetnéd.

*
Csak a hangom miatt nem lettem énekes.

*
A híresség az az ember, aki egy életen át töri magát a közismertségért, aztán sötét napszemüveget hord, hogy ne ismerjék fel.

*
Százötvenezerbe kerül egy jobb rókabunda. Van olcsóbb is, csak az harap.

*
A fiatalok 50%-a optimistán tekint a jövőre. A másik felének nincs pénze drogokra.

*


Olyan ember vagyok, aki mindkét lábával szilárdan áll valahol a fellegekben.

*
A teljes élethez vezető egyik lehetséges út a pályatévesztés.

*
Ha teljesen mindegy, válaszd azt, amelyik jobban mindegy.

*
Nálunk otthon én vagyok a főnök, a feleségem csak a döntéshozó.

*
Olyan kutyám volt, aki amikor rájött, hogy hasonlítunk egymásra, megölte magát.


*
Ahányszor a homokozóban játszottam, a macska mindig megpróbált betemetni.

*
Ha legközelebb megint el kell küldenem valami hülye barmot valamiért, inkább magam megyek el.

*
A demokráciának többet kellene jelentenie annál, mint amikor két farkas és egy birka szavaz arról, mi legyen vacsorára.

*
A csúszómászók sohasem esnek hasra.

*
Csak azért, mert, senki sem ért meg, még nem vagy művész.

*

Az optimista nem fékez a zsákutcában.

*
Akik dolgoznak, lusták ahhoz, hogy gondolkodjanak.



*
A negyedik Martini után a férjem gusztustalan állattá válik. Az ötödik után elájulok.

*
A férjem és én vallási okok miatt váltunk el: azt hitte, ő az Isten…

Csomós pudingot készíteni ügyetlenség – masnisat művészet.

*
Nagyon szegények voltunk. Ha nem fiúnak születtem volna, semmivel nem tudtam volna játszani.

*
Ha szép a varrás a hason, még nem biztos, hogy jól sikerült a műtét…

*
Az alkalmak sose vesznek el – amelyiket elszalasztod, azzal majd valaki más él!

*
Sakkozni bokszolókkal, bokszolni sakkozókkal szeretek.


*
Mikor nyit az éjjelnappali?



*
A nagy bumm elmélete: először vala a semmi, ami felrobbant.

*
Az edző olyan ember, aki mások verejtékével keresi a kenyerét.

*
A reklámok a 21. század barlangrajzai.

*
Felirat egy szippantós kocsi hátulján: „Munkánkkal meg lesz elégedve, de ha mégsem, az elszállított terméket készséggel visszavisszük”.

*
Az idegen olyan barát, akit még nem mutattak be.

*
A vendég mindig öröm: az egyik, amikor megérkezik, a másik akkor, amikor távozik.

*
Semmi sem tűnik érdekesnek, ha a miénk, csak akkor, ha nem.

*
Jobb kétszer pofára esni, mint egyszer mellé.

*
A humorérzékemet a szüleimtől kaptam. Azóta nincs nekik.

*
A kisgyermek azt a szót tanulja kimondani a leghamarabb, amelyiktől még egy matróz is elpirul.

*
Az a férfi, aki azt mondja, hogy ő otthon a ház korlátlan ura, képes bármilyen más hazugságra is.

*
Mindennek van határa, de megkerüljük.

*
A pénz minden gonoszság gyökere, de az embereknek szükségük van gyökerekre.

*
Az egyetlen baj a semmittevéssel az, hogy sosem tudod, mikor végeztél.

*
A legjobb szórakozást is elrontja, ha kiderül róla, hogy edzi a jellemet.

Visszabeszél, mint nyugdíjas a tévének.

*
A Föld IQ szintje állandó, csak egyre többen vagyunk hozzá.

*
A gödrök első törvénye: ha benne vagy, hagyd abba az ásást!

*
A szerelem egy átmeneti elmebaj: házassággal gyógyítható.

*
Veszélyes dolog csíráztatni az atommagot.

*
Nem vagyok magamnál. Kérem, hagyjon üzenetet.

A hajléktalannak minden Sátor-alja-új-hely.

*
Azok, akik nem tudnak magukon nevetni, meghagyják ezt a feladatot másoknak.

*
Vigyázzunk, hogy mit akarunk! A végén még megkapjuk…

*
Ha látod ott azokat a hegyeket, akkor esni fog. Ha nem, akkor esik.

*
Az emberek felét hülyének tartom. A többiekről még rosszabb a véleményem.

*
Rengeteg hátránya mellett van egy csomó rossz tulajdonsága is.

Szervezzünk anarchiát!

*
Ha egy néma embert letartóztatnak, neki is jogában áll hallgatni?

*
Sosem értettem, miért szopják a babák az ujjukat. Aztán megkóstoltam a bébiételt…

*
A víz igen szennyezett. Mára már kétszer annyi lett benne a hidrogén, mint az oxigén.

*
Soha ne fektesd a pénzed olyasmibe, amit etetni kell.

*
Pénztárnál való reklamálás után távozást nem fogadunk el!

Olyan világban élünk, amelyben a limonádé mesterséges aromákat tartalmaz, ellenben a bútorápoló szerek valódi citromot.

*
Az egyetlen, amit kérek egy esély, hogy megbizonyosodhassak: a pénz nem boldogít.

*
A munkahelyi karácsonyi bulikban legjobban az azt követő új álláskeresést utálom.

*
Egy év terápia után a pszichiáterem azt mondta nekem: „Lehet, hogy az élet mégse való mindenkinek”.

*
Szenvedélyes szerencsejátékos voltam, de mostanában csak fejben játszom. Így vesztettem el az eszemet.

Az elektromos mezőben a villanypásztor villanykörtét eszik.

*
A gyerek magaviselete a szülőktől való távolsággal egyenes arányban javul.

*
Az élet már csak ilyen: mindig közbejön valami, aztán meghalunk…

*
Már a tengerparton sem tisztelnek! Ha egy kagylót a fülemhez tartok, folyton foglaltat jelez.

*
Mindenütt jó, de mindig elzavarnak.

*
Ha mindenképpen fogyni szeretnél, egyél, amennyi jól esik, csak ne nyeld le!

Vámpírnak lenni nagy szívás!

*
Az agy olyan, mint az ejtőernyő. Sokan utolsó lehetőségként használják.

*
Úgy leütlek, hogy azt is leszázalékolják, aki fölsegít…

*
Kisebbrendűségi érzés abból is származhat, ha valaki túlbecsüli a környezetét.

*
Sok nulla azzal dicsekszik, hogy megtízszerezi annak az értékét, aki mellé áll.

*
Az alkohollal nincs semmi problémám. De nélküle…

*
Légy elnéző mások hibáival szemben, még jól jöhetnek, ha összeveszel velük.

*
Ma volt egy randim, olyan sakkos volt… Én a herceget vártam, és a bunkó paraszt jött helyette…

*
Az úriember olyan vadállat, aki valameddig tud várni.

*
Dolgozni mentem. Tíz perc múlva itt vagyok.


*
A férfiak nélkül a világ teli lenne boldog, kövér nőkkel.

*
Hazánkban a legnagyobb környezetszennyezést a füstbe ment tervek okozzák.

*
A tehetség nincs mindig csúcsponton, de a butaság igen.

*
A bársonyszékben egy időzített bamba ül.

*
Azt mondják, hogy nem olyan rossz a helyzet, mint mondják…

*
A lelkiismeret az, ami akkor fáj, ha minden más testrészed jól érzi magát.

Az különbözteti meg a darazsat a méhtől, hogy a darázs nem gyűjti a vasat.

*
Aki dohányzik, az meghal. Aki nem, az is.

*
A következő jelmezbálban én leszek a láthatatlan ember.

*
Nem szeretem a politikai vicceket. Túl sokat megválasztottak közülük.

*
Milyen mélyek lennének az óceánok, ha nem élnének bennük tengeri szivacsok?

*
Ha a szex annyira magánügy, miért várják el, hogy megosszuk valaki mással?

Deja vu érzésem és amnéziám van egyszerre. Azt hiszem, ezt már elfelejtettem egyszer…

*
Ha nem lenne utolsó pillanat, semmi sem készülne el.

*
Követnem kell őket, mivel a vezetőjük vagyok.

*
Nem vagyok sznob. Kérdezz meg bárkit, aki számít.

*
A lelkiismeret az a belső hang, amely figyelmeztet arra, hogy valaki észrevehet minket.

*
A valóság az, ami nem akar eltűnni, ha már nem hiszek benne.

*
Szavaz a hejesirok pártyára!

*
Kék erdőben jártam, zöld ibolyát láttam… holnap megyek szemészetre.

*
A tudás hatalom. Feltéve, ha a dolgot a megfelelő emberről tudjuk.

*
A feleségem szeret szex közben hozzám beszélni. A múlt éjszaka is felhívott egy szállodából.


*

Akkor leszel középkorú, amikor az érzelmeidet felváltják a tünetek.

*
A leghosszabb szó az, amely az „És most egy szó a támogatónktól” kifejezés után jön.

*
Mindig elfelejtem névelőt.

*
Elképesztő, hogy mindennap pont annyi esemény történik a világban, amennyi éppen belefér az újságba.

*
Melyik a nemdohányzó mentőcsónak?

*
Ha tudni akarod, mit gondol Isten a pénzről, csak nézd meg azokat, akiknek sokat adott belőle.

Mindenki szeretne a mennybe jutni, de senki sem akar meghalni.

*
A mesterséges intelligencia jobb, mint a természetes butaság.

*
Kérj tanácsot az ellenségedtől, s tedd az ellenkezőjét!

*
Teljesült anyám kívánsága: papnak mentem… Nem tudtam időben fékezni!

*
Gondoltatok már rá, hogy ha Edison nincs, akkor ma gyertyafénynél néznénk tévét?

*
Egyszer kidobtak egy elmegyógyintézetből, mert a többi beteg depressziós lett tőlem.

*
Barátok jönnek, mennek, az ellenségek gyűlnek.



*
A jövő eléggé hasonlít a jelenre, csak sokkal hosszabb.

*
Ha nem vagy összezavarodva, félreinformáltak.

*
A logikusan gondolkodó emberek érdekes kontrasztot alkotnak a valós világgal.

Némely ember nagy bánata, hogy a fejét csak kívülről tudta vonzó állapotba hozni.

*
A sláger az a zene, ami a füleden megy be, és a könyöködön jön ki.

*
Itt állok tanácstalanul, mint egy kisközség.

*
Kétezer forintért sikerült hozzájutnom egy különleges ötkilós, vastag, zöld héjú, belül piros narancshoz. Igaz, kicsit dinnye ízű volt.

*
Kapnak a súlyos égési sérülésben elhunytak kedvezményt a hamvasztásnál?

*
Ha a kínaiak az esküvő alatt rizst szórnak, akkor a mexikóiak kaktuszt dobálnak?

*
Toldi Miklós egyszer felemelt egy akkora követ, hogy nem bírta letenni…

*

Változnak a legyek, de a szar az ugyanaz marad.

*
Az emberiséget a munkától való iszonya vezette rá a gondolkodásra.

*
Minden dologhoz két vélemény tartozik: az enyém, és a helytelen.

Ha majd kivágtad az utolsó fát, megmérgezted az utolsó folyót, és kifogtad az utolsó halat, rádöbbensz, hogy a pénz nem ehető.


*
Hármat csengettek: biztos a postás, meg még valaki.

*
A rasszizmus mindenütt jelen van… A zongora fekete billentyűi rövidebbek!

*
Ha az alkoholizmusnak létezik határa, akkor én kettős állampolgár vagyok!

*
Imádni ugyanaz, mint szeretni, de mégsem ugyanaz imádkozni, mint szeretkezni.

*
Addig röhögtünk a főnök viccén, amíg megértettük, hogy az a mai feladat.

*
Mit teszel, ha látod, hogy egy védett állat eszik egy védett növényt?

*
Eddig buta voltam, de vettem egy 360 fokos fordulatot.

*
Az elvek olyanok, mint a fing. Az ember tartja, amíg tudja.

*
Három dolog van, amit nehezen tudok megjegyezni: az arcok, a nevek, és nem emlékszem, mi a harmadik.



*
Új vállalkozás: adótanácsalás.

*
Olvastam minap egy könyvet a levitációról. Alig tudtam letenni.

*
Gyakorlott zongoraszállítókat keresünk. Jelige: TV-torony.

*
A vegetáriánus régi indián szó. Jelentése: „béna vadász”.

*
Statisztikailag bebizonyosodott, hogy a válások 100%-a házassággal kezdődött.

A szó elszáll, írni meg nem tudok.

*
Kérjük az utolsó embert, aki elhagyja az országot, hogy kapcsolja le a villanyt.

*
Mindent megjavítunk! Kérjük, kopogjon hangosan, a csengő nem működik.

*
Május első vasárnapja a nyák napja.

*
Magyarország nem volt, hanem Amper.

*
Ne lopj. A kormány nem szereti a konkurenciát.

Agyhártyagyulladást nem csak a kullancsoktól lehet kapni, hanem az égő szobában is.

*
Vegyél kutyát. Az egyetlen mód, hogy pénzért szeretet vásárolj.

*
Kipofozom a lakást. Veled kezdem!

*
Egy a kóser: egy akó ser.

*
Az élet 200 km/óra felett kezdődik, vagy végződik. A kockázatok és mellékhatások tekintetében kérdezd az őrangyalodat.

*
Arra ébredtem, hogy rettenetesen Álmos vagyok.


Tegnap nálam felejtetted a boxeredet… Nem gondoltam volna, hogy ennyit eszik!

*
A Guinnes Rekordok Könyve szerint a te talpad a legkisebb sakktábla a világon. Mert azon csak egy paraszt fér el.

*
Cukrászdámba eladót keresek. Feltétel: előrehaladott cukorbetegség.

*
Rakd sebességbe az agyadat, mielőtt elindítod a szádat.

*
Üldöz a munka, de én vagyok a gyorsabb!

*
Üdvözlöm! Itt a tűzoltóság üzenetrögzítője.

Aki mer, annál van a kanál.

*
Nincs is gravitáció, csak a Föld szívat minket.

*
1/2-es matekdolgozatomat elcserélném hasonló arányú vodka narancsra.

*
Elcserélném 25 éves Trabantomat egy szekér trágyára… Jelige: szart szarért.

*
1 db A4-es típusú félfamentes rajzlapomat elcserélném ugyanilyen típusú Audira.

*
Lófarkas kislány keresi hasonló tulajdonságokkal rendelkező fiú ismeretségét.

*
A hegedűszó az emberiség azon kísérlete, hogy felakassza magát kötél nélkül.

*
Az öregségnek három jele van: az első a feledékenység, a másik kettőt már elfelejtettem.

*
Egy éve vettem egy kaméleont. Csak tudnám, hogy hol a francban van!

*
Ki kell bújnom ebből a nedves ruhából, aztán bele egy száraz martiniba!


*
Egy macskát mindenre megtaníthatsz, amit ő szeretne csinálni.

*
Nem szeretem a bűnt. Semmit nem szeretek, aminek az élvezetéhez már túl öreg vagyok.

*
Minket nem lehet elbocsátani! A rabszolgákat el szokták adni…

*
A zsiráf az élet legmagasabb formája.

*
Azért iszom, hogy mások érdekesek legyenek.


Állítólag tíz év múlva véget ér a hét szűk esztendő.

*
Az ország déli és délutáni részén havazik.

*
A gödrök első számú törvénye: ha benne vagy, ne ásd tovább!

*
A tiszta lelkiismeret általában a rossz emlékezet jele.

*
Budapesten kétféle gyalogos van: kaszkadőr és kamikaze.

*
Jöttem, láttam, és most nem győzök bocsánatot kérni.


Inkább csináld holnap, ma már eleget hibáztál.

*
Az anyám és az apám első fokon rokonok. Ezért vagyok annyira egyforma.

*
Kedvelem önt. Emlékeztet rá, milyen volt fiatalnak és hülyének lenni.

*
Ha James Bond hat valakire, akkor az milyen kémhatás?

*
Ha kettévágom a kutyát, akkor az rövid eb lesz?

*
Az ateizmus gyenge pontja: nincs kinek hálát adni.

A feleségem azzal vádol, hogy sohasem figyelek rá. Vagy valami ilyesmivel…

*
Az öregedés biztos jele, ha leállít a rendőr és javasolja, hogy menj gyorsabban.

*
Minden út kómába vezet! (Egy pszichiáter feljegyzéseiből)

*
Aki mosolyogva megy a szerencsétlenségek elébe, az már valószínűleg tudja, kire kenheti annak okát.

*
A pornó olyan irodalmi alkotás, amit arra terveztek, hogy fél kézzel lapozzunk.

Nem az a baj, hogy nyakig vagyunk a szarban, hanem az, hogy lötyögtetik…

*
Ha nincs az ügyvédem, még mindig börtönben ülnék. Így, hogy ketten ástunk, sokkal gyorsabban ment.

*
Az évek repülnek, akár a percek, de a hónap vége soha nem akar elérkezni.

*
Ne feledjük: a papír mindig a perforációnál a legerősebb.

*
Talán szerencse, hogy ilyen lassan haladok, mert meglehet, hogy rossz irányba megyek.

*
„Utánam a vízözön!” És lehúztam a wc-t.

Az az ember, aki a seggét vakarja, ne rágja a körmét!

*
Kell, hogy legyen valami az akupunktúrában, végül is nem sok beteg sündisznót lát az ember…

*
Ősi repülős szabály: több repülőgép található az óceánban, mint tengeralattjáró az égen.

*
Okos pilóta alagútban nem katapultál.

*
Ön dönt, iszik vagy vezet, de egyszerre a hármat ne csinálja!

Két dolog van a világon, amit rettenetesen utálok: az egyik a fajgyűlölet, a másik a
*
Kínos egy pillanat, amikor az ember kiköp egy csukott autóablakon.

*
Még nem számoltam össze, de azt hiszem, ezermester vagyok.

*
Megszabadultam a gyerektől; a macskám allergiás volt rá.

*
Egy vadászat élménye nagyban függ attól, hogy a puska melyik oldalán tartózkodsz.

*
Olyan nincs, hogy verekedés közben futballmeccs tör ki?

Az öregkor legbiztosabb jele az, ha a gyertyák többe kerülnek, mint a születésnapi torta.

*
A véleménycsere az, amikor bemész a főnöködhöz a véleményeddel, és az övével jössz ki.

*
A szerelmed szép, az ellenséged csúf marad – csak ne menj hozzájuk túl közel!

*
Modern irodalmat olvasni olyan, mintha az ember megpróbálná követni a cselekményt a betűlevesben.

*
A legrosszabb dolog a cenzúrában a ….. !

Ha nem tudsz nélkülem élni, akkor miért nem vagy már halott?

*
Jelentem: a rendészek segítsége ellenére az egység megtalálta a tüzet.



*

Kevés, mint Hitlerben a jóindulat.

*

Az arca olyan volt, mint Louis Armstrong hangja.

*

Sínen vagyunk, mint József Attila.

*

Ha olyan messze laknál, mint amilyen hülye vagy, sose érnél haza.

*

Csak a kannibálok mondanák rá, hogy jó ember volt.

*

Kiszúrom a szemed, eltöröm a lábad, aztán mehetsz, amerre látsz!

*

Ember tervez... Isten bassza meg! Mindig közbejön valami!


Az egészség a fontos, a többit majd megvesszük!

*

A részegség az, amikor három ember beül egy szobába, megisznak egy-egy üveg Whiskeyt, az egyikük kimegy, a másik kettő pedig megpróbálja kitalálni, hogy melyikük ment ki.

*

Annyira ronda vagy, hogy a gondolat is menekül a fejedből.

*

A buddhisták a megvilágosodást keresik. Vezetőjük a dalai lámpa.


Munkám gyümölcsét elcserélném valami ehetőre!

*
Hülyével ne vitatkozz, mert a többiek össze találnak téveszteni vele!

*
Vajon hisz Isten az emberekben?

*
Nem hiszem el, hogy több millió spermium közül pont te voltál a leggyorsabb.
*
Az iskola nem kocsma, hogy egész nap ott légy.
*
Ne kívánd a tanárod halálát, segíts neki, hogy ő kívánja azt.
*
Tévedni emberi dolog, másra kenni még emberibb.
*
Aki tudja, csinálja. Aki nem tudja, tanítja. Aki nem tudja tanítani, az igazgatja.
*
Kétszer olyan messze van, mintha fele ilyen messze lenne
*
Főnök, ma annyi munkám volt, hogy nem értem rá dolgozni!
*
Minden reggel az ember első dolga megnézni, hogy nincs-e dugulás
*
A tehénszar jó! Tíz milliárd légy nem tévedhet!
*
Jobb, ha erőt veszel magadon és megteszed ma, mert holnap még nehezebb lesz!
*
Mindenki színes bőrű, mert különben nem látszana!!!!
*
Aki másnak vermet ás, annak izomláza lesz!
*
 A legénylakás az a hely, ahol a szobanövények már mind kiszáradtak, de a hűtőben már csírázik valami.
*
Egy cigaretta – egy szög a koporsóba: engem sündisznónak fognak nézni…
*
Háromféle ember létezik - aki tud számolni, és aki nem!
*
A mennyországban jobb a klíma, de a pokolban több az ismerős.
*
Jobb egy pillanatig gyávának lenni, mint halottnak életünk végéig
*
Egy perc hosszúságát az határozza meg, hogy a WC-ajtó melyik oldalán várakozol!
*
Amit szeretnél, az vagy túl messze van,vagy túl drága,vagy túl nehéz...
*
A Föld a Naprendszer elmegyógyintézete.
*
Mi bajuk a maszturbációval? Végül is szex valakivel, akit szeretek!
*
A siker titka az őszinteség, ha már ezt is színlelni tudod, befutottál.

Azok az emberek, akik teljesen végiggondolnak mindent, mielőtt egyet is lépnének, egész életüket fél lábon töltik.

*
Az őserdő olyan hely, ahova az emberi kéz még nem tette be a lábát.
*
Nem a győzelem, nem a részvét, hanem a fontos!

*
Még szerencse, hogy a napfogyatkozáskor pont telihold volt…
*
Minden gomba ehető. EGYSZER!!!
*
Aki fél az alkoholmérgezéstől, az ne igyon mérgezett alkoholt!
*
Aki másnak vermet ás, annak nem marad ideje az övét elkészíteni!
*
Nem mindegy: párbajban vérezni, vagy vérbajban párzani
*
Az acél olyan szén, amelynek vastartalma nagyobb, mint 98,3%.

Optimista az, aki azt hiszi, hogy a légy a szobában a kijáratot keresi.

*
Egyik szemem sír, a másik üveg


*
Borban az igazság. Szedjük ki belőle!
*
Amikor az Úr fogakat adott neked, egy állati jó segget cseszett el.
*
Jöjjön el újra, amikor majd nem tud ilyen sokáig maradni.
*
Több férfi hagyná ott a családját, ha tudná, hogyan kell összecsomagolni.
*
Nem tudtam, hogy halott. Azt hittem angol.
*
Próbálom úgy megszervezni az életemet, hogy jelen se kelljen lennem.
*
Először a neveket felejti el az ember, aztán az arcokat, aztán elfelejti felhúzni a sliccét, aztán elfelejti lehúzni a sliccét.
*
Ha megéred a százat, akkor megúsztad. Nagyon kevesen halnak meg százéves koruk után.
*
Nem azért vagyok vegetáriánus, mert szeretem az állatokat. Azért vagyok az, mert utálom a növényeket.
*
Az egészséges életmód megszállottjai elég hülyén fogják érezni magukat, amikor majd ott fekszenek a kórházban, és belehalnak abba, hogy semmi bajuk.

Ismertem valakit, aki leszokott a dohányzásról, az ivásról, a szexről és a fűszeres, nehéz ételekről. Makkegészséges volt egészen az öngyilkosságáig.

*
Nem kocogok. Szeretnék beteg lenni, amikor meghalok.




*
Ötre jövök szeretkezni veled. Ha késnék, kezdd el nélkülem.

*
A nagyanyám nagyon kemény asszony volt. Három férjet eltemetett. Kettő közülük csak szundikált.

Mennyi az idő a te bombád szerint?

*
Ne nehezítsük meg a kapcsolatunkat azzal, hogy kommunikálni próbálunk egymással.

*
Az mindig segít bizonyítani az ember igazát, ha csapkod, toporzékol és kiabál.

*
Lassan írom ezt a levelet, mert tudom, hogy nem tudsz gyorsan olvasni.

*
Csak vártam és vártam, és amikor nem jött semmi üzenet, tudtam, hogy csak tőled lehet.

*
Nem ismeri azt a szót, hogy félelem. Persze elég sok szó van még, amit nem ismer.

*
Utálom a zenét, különösen, amikor játsszák.

*

Mindenkinek hinnie kell valamiben. Én azt hiszem, iszom még egyet.

*

Egyetlen atombomba tönkreteheti az egész napodat.

*
Mi a különbség a szocializmus és a kommunizmus között? - Szocializmus: az állam elhal. Kommunizmus: az állam felkopik.

Hiába fejlődik az orvostudomány, még mindig nem találták meg az ellenszerét a születésnapnak.  

*
Kérem a tisztelt szurkolók megértését, de Fa Nándortól ne kérjenek tiszteletkört!


*
Az meglehet, hogy drága a Földön az élet, de végül is, évenként egy Nap körüli utazást is tartalmaz.

*
Egy könyv olvasását mindig az utolsó oldallal kezdem, mert ha meghalnék közben, legalább tudjam, mi lett a vége.



*
Ne felejtsük el, hogy abban is van valami jó, ha fenékbe rúgnak. Egy lépéssel mindig előbbre jutunk.

*
A tetoválás: múlandó őrültség maradandó bizonyítéka.

*
Az állam megtartja, amit ígér. Ha pénzt ígér, azt is megtartja.

*
Szeresd az ellenségedet – be fog dilizni tőle!

Kampánycsend akkor van, mikor a képviselőjelölt levegőt vesz.

*
Légy hű magadhoz! Egész életed vele kell leélned.

*
Nem szeretnék megborotválkozni, mert akkor kiderülne, hogy nő vagyok.

*
Nem az az égő, ha traktorral mész diszkóba, hanem az, ha az ekét elfelejtetted lekapcsolni.

*
Ha az alkohol mankó, akkor a Jack Daniels tolószék.

*
Kérjük, álljon mindig a sorban ön előtt álló háta mögé.

*
Aki mer, az nyer, aki merít, az nyerít.

*
Egy régi francia közmondást ismételgetett, amit ma reggel talált ki.

*
Nem szoktam vajaskenyeret kenni, az nálam már főzésnek számít.

*
Óriási ötletem volt reggel, de nem tetszett.




*
Azok a bennszülöttek, akik dobokat ütögetve próbálják elűzni a gonoszt, komplett idiótának tűnnek azok szemében, akik a dudát tövig nyomva próbálják megszüntetni a közlekedési dugót.

*
Képzeld el, hogy tartanak egy háborút, és senki nem jön el.

*
Azt hiszem, felfordulok, és megnézem, mi van odalenn.

*
Ha a kukoricaolaj kukoricából készül, akkor a bébiolaj…?

*
Sohasem fordítok hátat a barátaimnak, annyira azért nem bízom bennük.

*
Az egypúpú tevét az különbözteti meg a kétpúpútól, aki akarja.

*
Egy úriember nem beszél a Windows-ról, pedig tudna.

*
Eddig jó!- mondta a zuhanó optimista a második emeletnél.


*
A hasfelmetszés erős gyomrot kíván.

*
Ha nem sikerül elsőre, akkor az ejtőernyős ugrás nem neked való.

*
A horoszkópom azt mondta, hogy a sors ujja rám fog mutatni. Sajnos ez a középső ujja volt.

*
Ne köpködj a sivatagban! Még szükséged lehet rá.



*
A dohányzás megrövidíti a cigarettádat.

*
Savanyú a szőlő – mondta az oroszlán, és megette a szüretelőket.


*
Reggelizni mentem, ha nem jönnék fél egyig, akkor ebédelni is.

*
Alapjában véve a feleségem éretlen. Ülök a fürdőkádban, ő bejön, és elsüllyeszti a kishajóimat.

*
Miközben ezt a levelet írom, egyik kezemben pisztoly, a másikban kard.

*
Szívesebben lennék fekete, mint meleg, mert azt nem kell megmondani a mamának.

*
Annyira tettre kész vagyok, hogy a nevem valójában ige kellene, hogy legyen.

*
Olyan régen láttam tévét, hogy már azon is csodálkoztam, hogy színes.

*
Mindig van két lehetőség. Vagy nincs.

*
Ha a szüleidnek nincs gyereke, nagy valószínűséggel neked sem lesz.

*
Több ezer telefonszámot tudok fejből, csak azt nem tudom melyik kié.

*
Hogyan lehet másképpen mondani, hogy szinonima?

*
Neveld a gyerekeidet függetlenségre. Magyarázd el nekik, hogy ha segítő kézre van szükségük, azt bármikor megtalálhatják. Ott lóg a karjuk végén.

*
Zongoraleckéket adok-veszek.

*
Lehet, hogy a föld egy másik világ pokla?

*
A férjem halála óta nem tartok állatokat. 
*

A földön nincs értelmes élet, én is éppen csak beugrottam.

*
Ellenőr a járművön! Kár, hogy nem fordítva.

*
Tóth Miklós műköszörűs. Ollók-kések – de nem sokat.

*
A festők gyerekét a Goya hozza?

*
Mondd meg a főnöknek, hogy kurva elfoglalt vagyok… vagy fordítva.

*
Hirosima’45, Csernobil’86, Windows’95.

*
A rovarboltba ki volt írva, hogy leltár miatt lárva.

*
Hinnünk kell az akarat szabadságában. Nincs más választásunk.

*
Egyik lába X, a másikat ki sem lehet olvasni.

*
A biztonsági öv lehet, hogy korlátoz a mozgásban, de még mindig nem annyira, mint a tolószék.

*
A repülőgépeken nincs faji megkülönböztetés! De ha Muhammednek hívnak, azért menj ki egy pár órával előbb, hogy át tudjanak vizsgálni!


*
Az abszolút kis fütyi az, amikor az ember lehugyozza a saját zacsiját.

*
Ha szarszagot érzel, az igazság útján jársz.

*
A férjem egész nap görög filmeket néz. Zorba-szájba.

*
Bölcsességeket rendkívül egyszerű kitalálni. Az ember egyszerűen leírja az ellenkezőjét annak, amit tesz.


A hatalmon lévők nem félnek az igazságtól. Ellenkezőleg. Bátran harcolnak ellene.

*
Az idő pénz. A pénz beszél, a kutya ugat. Amelyik kutya ugat, az nem harap. Ebből következik, hogy az idő nem harap. De akkor minek van neki vasfoga?

*
Úgy megzavarodtam ettől a szeszélyes időjárástól, hogy azt sem tudom, merre van évszak.

*
A legveszélyesebb sütemény az esküvői torta.

*
A főnök tekintete mindig nyílt és őszinte. Vagyis egyik szeméből a nyílt gonoszság, a másikból az őszinte rosszindulat sugárzik.

Igaz, hogy a kemény munka még nem ölt meg senkit, de hát miért kockáztasson az ember.

*
Az első kínos élményben a megszületésemkor volt részem. Egy nő feküdt mellettem az ágyban.

*
Vegyen fel a gyárba igazgató úr. Meglátja milyen kevés munkával beérem…

*
Ha bűzlik - kémia, ha izeg-mozog - biológia, ha nem működik - Windows.




*

Állítólag a világon átlag minden ötödik ember kínai. Mi is öten vagyunk a családban, tehát valaki kínai. Lehetek én. De lehet apa, vagy anya is. Lehet a bátyám Sanyi, vagy az öcsém Hao-Ce Hang. Nem tudom. Szerintem Sanyi az.


*
Azt mondják, hogy a Föld súlya állandó. Nem értem: attól a sok háztól, amit ráépítenek, nem lesz nehezebb?

*






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése